MIRE IS JÓ A CSEND?!

2022.07.28

(Ezt a bejegyzést még kb. 1 hónapja jegyzeteltem le, akkor jött hozzá az infó, ám csak most jött az érzés, valamint egy tapasztalás megélése, hogy most már ide is kikerüljön.)

A csend az élet hangja, ez kicsit furcsán hangozhat, mert a csendet a semmivel kötjük össze általában. Ám a csendben minden benne van, a csend beszél hozzánk, szokták mondani, hogy maradj csendben és hallgasd, amit az élet üzen, ilyenkor szól hozzánk, Isten. Nyilván ezt nem úgy kell elképzelni, mintha valaki beszélne mellettünk, hanem inkább sugallatok,ötletek formájában, bár bármilyen formában üzenhet nekünk.

Vannak olyan tevékenységek, amiket nagyon megszerettem újabban még a házimunkák között is, ilyen pl. a mosogatás. Ebben a folyamatban ugyanis rutin dolgot végzünk, ami nem igényel agyi aktivitást, sem gondolkozást. Csak úgy vagy ... a semmiben. Egy időben azt figyeltem meg, hogy ezen tevékenységem közben, egyből theta állapotba ugrik az agyam, semmilyen relaxációs vagy tudatos odafigyelés nélkül, kiüresedik és csak az áramlás van, a jobbnál-jobb ötletek, a hihetetlennek tűnő dolgoknak a megoldása, hipp-hopp ott terem.

A víz, főként a folyóvíz így utólag belegondolva, pontosan ennek a jelképe az energiák áramlásának, valamint nyugtató hatása is van. De ami az egészben a legfontosabb, hogy NE szóljon semmi, se rádió, se Tv, se semmi. Sokan nem szeretnek pl. otthon csendben lenni, valaminek mindig zsizsegnie kell ... Pedig, ha tudnák az emberek, hogy ilyenkor történnek a nagy dolgok, a nagy felismerések, ebben a hatalmas semmiben. A semmiben, ami a minden. 

Isten így jelez nekünk, így tudunk és tud Ő is hozzánk közelebb kerülni a különböző megnyilvánulásokban. Egyszer hallottam valakitől, hogy nem szereti a csendet, mert akkor a gondolatai kavarognak a fejében, sokan büntetésnek élik meg, amikor kettesben kell maradniuk önmagukkal, mert ilyenkor általában a napi dolgok kavarognak az ember fejében ...  ami végeláthatatlan. De , amikor le tudjuk csendesíteni,  ezeket a zavaró folytonos gondolatokat és eljutunk a csendbe, mint egy jó kis helyre, akkor örüljünk, mert ez egy hatalmas lépés és egyben lehetőség is, hogy csak úgy legyünk és fogadjuk a csodálatos inspirációkat.

Nem csak a mosogatás lehet ilyen, általában bármilyen monoton tevékenység szuper erre, nekem ilyen még pl. mikor valami nagy felületet festek, falat vagy szekrényt, de igazából a munkámból adódóan az összes kreatív, alkotói tevékenységem részben ezért imádom, mert közben a béke és nyugalom szigetén érzem magam. Na nem mindig volt ez így, eleinte belekevertem ebbe a folyamatba az e-mailek olvasását, írását a csetes beszélgetéseket a bármit ... úgy voltam vele, hogy nőből vagyok 100 felé is tudok egyszerre figyelni, ami működött is, de a legfontosabb az nem ment, nem tudtam a csendemben maradni, mert mindig hagytam, hogy valami "kirángasson" onnan. Ezt a részt viszont csak a tudatos odafigyeléssel tudtam kiküszöbölni. Nem érdekel, hogy mi csörög, csipog, most csendben vagyok  magammal és figyelek a bennem történő megélésekre a kapcsolódásomra, hogy minél nyitottabb tudjak lenni az Isteni sugallatokra. 

"Szerencsés" vagyok, hogy alkothatok, hogy ennyi rengeteg időt ezen a csodás helyen tölthetek, ahol a legjobb "munkatársammal", Istennel alkothatunk együtt.


   INSTAGRAM    

Ha szereted a lélekemelő gondolatokat, az otthon dekorálást, a növényeket és igazából a napi történéseket, akkor kövesd az oldalam

     Alkotásaim      Instagram      Kapcsolat                      

© 2021 Szeretettel készítve

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el